Három fenyőfa állt a dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak.
A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és
növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és
egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a
kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony
közeledett.

- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a
Legnagyobb fenyő.

- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.

- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s
ezért nem tudott repülni.

- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg
félénken a kismadár a fát.

- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem tarthatok madarakat az ágaim
közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is
válaszolt.

Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.

- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? -
kérdezte.

- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az
ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.

- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.

- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen
hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt.

Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok
egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a
Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik
Fácska elé értek, elhallgattak.

Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy sz*rvas húzta szép,
kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek
számára...

- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.

- Engem vigyél! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.

A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.

- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó.

- Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell
maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Aki éppen elaludt.

- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legértékesebb, és legszebb fácska a világon ! Téged
viszlek magammal.

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt
megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a
kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös
csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...